Nyomtatás
A Magyar Falu Programnak köszönhetően megújult a Községi Kultúrház, vagy ahogy mostanság szokás nevezni, a Közösségi Ház.
 
„Közösségi tér ki-/átalakítás és foglalkoztatás – 2020” című pályázaton 26.258.047,- Ft-ot nyertünk el, amelyből többek között az épület homlokzati nyílászáróinak cseréjét, a fűtés korszerűsítését, belső festési és burkolási munkákat, valamint a nagyterem és iroda padozatának felújítását sikerült megvalósítani.
 
 
 
A projektnek köszönhetően a közel 60 éves nyílászárok helyére modern, 3 rétegű hőszigetelésű üveggel ellátott fa ablakok, illetve biztonsági zárral felszerelt fa bejárati ajtók kerültek. A belső helyiségek is új ajtókat kaptak. A korábban beépített fatüzelésű cserépkályhák ugyan megmaradtak, de elsődleges fűtési rendszernek kondenzációs gázkazán került beépítésre a hozzá kapcsolódó radiátorokkal, amely így már az egész épületet képes fűteni.
 


          
 
A belső terek is megújultak: a falak javítva és festve lettek, a nagyterem és a színpad laminált parkettával, míg az iroda, illetve a folyosó járólappal lett burkolva. A kazán a folyosótól beépített szekrénnyel leválasztásra került és álmennyezet felhelyezésével a belmagasságok is csökkentve lettek. A korábbi elavult fényforrások energiatakarékos kivitelűre cserélődtek.
 
 
Ugyan a kivitelezés lezárult, de ahhoz, hogy újra a közösség használatba tudja venni, még számos teendő hátravan (képrögzítő sínrendszer és szalagfüggönyök felhelyezése, korszerű bútorzat beszerzése, internet kiépítése, stb.), amelyet az önkormányzat sajt erőből kíván megvalósítani.
 
És bár a projekttel jelentős fejlesztések történtek az épületen, ténylegesen megújulni csak a tetőszerkezet teljes felújításával tud, amelyet csak egy újabb pályázat útján tudunk megvalósítani.
 
Bízom benne, hogy a járványhelyzet enyhülésével, esetleg megszűnésével újra élettel tudjuk majd megtölteni a most már megújult épületünket.
 
Tóth Szabolcs
polgármester