Nyomtatás

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatot hirdet óvodások és iskolások részére, melyre a 6-10 éves, a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korcsoportban tanulók küldhetnek be alkotásokat. A pályázat felmenő rendszerű, első körben területi szinten bírálják el a beérkezett műveket. A területi szinten első helyezést elért alkotások az országos versenyben vesznek részt.

Az országos pályázat fővédnöke dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. Az országos bírálóbizottság elnöke dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. A Vas megyei pályázat védnöke dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltók izgalmas és egyben kihívásokkal teli világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehet bemutatni.

Az óvodások a pályázatra egyénileg szabadkézi rajz kategóriában pályázhatnak A/3-as vagy A/4-es méretű alkotásokkal vagy csoportosan egyéb kézműves alkotással.

Az iskolások korcsoportonkénti kategóriái:

Az iskolás korcsoportban az alkotásokat egyénileg vagy csapatban lehet elkészíteni. Csapat nevezése esetén egy csapaton belül legfeljebb három, azonos korcsoportba tartozó gyermek vehet részt.

Benyújtás módja: A járványügyi helyzet alakulásától függően az alkotásokat postai úton vagy e-mailen, előzetes egyeztetés után személyesen, a korcsoport és kategória megjelöléssel a fővárosi/megyei katasztrófavédelmi igazgatóság részére kell megküldeni. Az alkotás leadásakor a letölthető adatlap/hozzájáruló nyilatkozatot is le kell adni az alkotáshoz rögzítve az alábbi adatok pontos kitöltésével:
pályázó neve, életkora (a pályázat beérkezési határidő napján betöltött életkor), kapcsolattartási e-mail cím, telefonos elérhetőség.

Beérkezési határidő: 2021. április 23.

Díjazás: A fővárosi/megyei bírálóbizottság az iskolások pályázatai közül korcsoportonként, kategóriánként 3-3 alkotást díjaz, az első helyezett alkotások automatikusan részt vesznek az országos döntőben is! Az országos verseny nyertesei külön díjazásban részesülnek.

Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2021” címet, amely együtt jár a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatójával (füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatás megtartásával.

Megyei eredményhirdetés: 2021. május 21-ig

Az országos díjátadó: 2021. június 15.-ig kerül megtartásra Budapesten

További információ: Területi Tűzmegelőzési Bizottság elérhetőségén (9700 Szombathely, Ady tér 1. email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Letöltések: